Már majdnem eltelt a nap fele és én még csak most kezdem magam jól érezni. Annyira fáradt voltam a futás után, hogy még örülni és büszkének lenni sem volt erőm.
Néhány héttel ezelőtt azt gondoltam, hogy egy szigetkört lefutni megállás nélkül viszonylag jó idővel, milyen nagy dolog lenne. Amikor elkezdtem a futást, már 2-3 km is soknak számított, ha megállás nélkül végig tudtam csinálni.
Ma pedig már itt vagyok a 18 hetes félmaratoni felkészítő első napján és kipipálhatom a mai adagot. Életem első 6 km-ét.
Az óracsörgés előtt kicsivel, már 1/4 6kor magamtól ébredtem. Lelkes voltam, izgatott, hogy hogyan fogom bírni, de mindeközben nagyon vártam az újabb kihívást.
Jó néhány holtponttal és időnként a kérdéssel, hogy "miért is csinálom én ezt most?" a hátam mögött, örülök, hogy megcsináltam, hogy ma is közelebb kerültem a célomhoz. Ahhoz a kitűzött célhoz, amihez hasonlót még sohasem tűztem ki magam elé, és amit ha csak rajtam múlik, bizony el fogok érni, bármi áron! Minden holtpontnál és kérdőjelnél tudtam, hogy ez csak másodpercek kérdése és el fog tűnni. És így is lett! Megcsináltam, lefutottam! Én, csak én egyedül, saját akaratomból, saját elszántságomból!
Sokkal rosszabb időt futottam, mint szerettem volna, de azt gondolom, hogy egyelőre most még a távnak kell örülnöm, aztán az időm is javulni fog majd idővel, végül is van még idő szeptember 14-ig. Szóval minden porcikám fáradt, sajog, és alig várom, hogy lehajtsam a fejem a párnámra egy kiadós alvás reményében, de mind emelett boldog is vagyok és ez az érzés most leírhatatlan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése