Reggel hatkor magamtól keltem, gondoltam akkor már letudom a futást, de szakadt az eső, úgyhogy visszafeküdtem aludni. Egy mini szundi után, mikor felkeltem, már hét ágra sütött a nap, de nem ment olyan könnyen a felkelés, pokolian szerettem volna még lustálkodni, de tudtam, hogy ha nem kelek fel, az egész napom elcsúszik és akkor a vasárnap délutáni pihire nem jut időm.
Soha nem fordult még ilyen elő, hogy mióta elkezdtem a nagy futkározást, ekkora erőt kelljen venni magamon, hogy kikeljek az ágyból és elinduljak. Felöltöztem, megcsináltam az italomat, bemelegítettem és már indulhatott is az eddig még soha nem futott táv. Ma már az új kulacsos övtáskámmal futottam és vittem magammal izotóniás italt is. Nem tudom, hogy annak köszönhető-e, hogy közben többször is ittam, de lefutottam életem eddigi leghosszabb távját.
Az edzéstervben 8km könnyű, jóleső futás volt írva. Könnyű volt és pokolian jól esett! Az utolsó 2 km-en már nagyon melegen sütött a nap, ennek ellenére azt éreztem, hogy a világból ki tudnék futni. Nem éreztem fáradtságot, viszont határtalan örömöt és boldogságot igen! Annyi endorfin szabadult fel bennem, hogy mikor hazaértem, örömömben majdnem elsírtam magam, tele voltam energiával és egy kicsit talán meg is nyugodtam, hogy egyáltalán nem leküzdhetetlen ez a táv. Szóval egyszerűen szuper volt!!!
Miközben ezerrel sütött rám a nap az utolsó pár km-en, azon gondolkodtam, hogy vajon milyen
lesz majd nyáron a 25-30 fokos melegben futni. Biztos, hogy nem lesz
könnyű, de sebaj, megcsinálom! Ha másnak is megy, akkor nekem miért ne menne!
Az időm nyilván fog még javulni, de mivel könnyű és jóleső volt az előírás, ezért ehhez tartottam magam. Ma a távolságot és nem pedig az időt győztem le, ja és persze önmagamat! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése