2014. november 18., kedd

Kettesben még az edzés is könnyebb



Most már azt mondhatom, hogy I. szinte állandó edzőtársam lett, néhány alkalmat kivéve, amikor későn ér haza a munkából, bár olyankor is előfordult már, hogy megcsinálta egyedül az edzést, mert én akkor már túl voltam rajta.
A lényeg a lényeg, hogy bizony szeretek vele edzeni, mert vannak gyakorlatok, amihez neki nagyobb az állóképessége, kitartása, hívjuk bárminek és így engem is húz magával, ha látom, hogy ő sem adja fel és küzd. Lehet, hogy ha egyedül csinálnám, már régen megálltam volna, ha csak néhány másodperc pihenőre is, de így nem teszem, mert motivál az, hogy ő is küzd! Mindezeken túl arról nem is beszélve, hogy legalább ilyen formán is minőségi időt töltünk együtt és közben az egészségünkért is teszünk!

Határozottan megerősödött bennem az a vélemény, hogy ha nem csinálja az ember az Insanity-t folyamatosan és 2-3 napnál több pihenőt hagy, még ha önhibáján kívül is, akkor bizony nagyon nehéz lesz a következő pár edzés, szinte minta előröl kezdenénk az egész programot. Tanulva a hibámból, 1-2 naptól több pihenőt nem szabad tartani!

Tegnap este jobban bírtam az edzést, mint eddig bármikor! A legnagyobb büszkeségem most éppen mégis az, hogy a fekvőtámaszom sokat fejlődött. 
ACardio Power&Resistance végén, amikor már igazán lóg a nyelved, levegőd pedig már rég nincs, záró gyakorlatként sorozatban 8 mély guggolás-8fekvőtámasz a feladat. Az Insanityben az egyik legtöbbeet elhangzó mondat a Don't compromise form for safety!. 


Ennek fényében úgy döntöttem, hogy én inkább lassan, de szabályosan csinálom a 8-8 gyakorlatot, még akkor is, ha ez a mennyiség rovására megy, de szerintem ez még mindig hatékonyabb, mint tartani a sebességet, és végig szabálytalanul, kapkodva végezni a gyakorlatokat. Ennek eredménye képen büszkén mondhatom, hogy még az edzés végén is tudok 8 teljesen szabályos fekvőtámaszt nyomni :).



2014. november 7., péntek

Insanity, magánélet kímélő módban



... avagy meg kell találni az egyensúlyt!

Nagy volt a lendület, sok volt a lemondás, edzés ha jól esett, ha nem. De egy biztos, hogy az edzés végére a sok izzadtság csepp mellé egy nagy mosoly, elégedettség és az igen, ma is megcsináltam érzés kivétel nélkül mindig társult!

Félreértés ne essék, imádom az Insanity-t, de úgy döntöttem, hogy visszaveszek a lendületből egy kicsit, mert elég kicsi a valószínűsége annak, hogy 60 napon keresztül a vasárnapok kivételével egyik nap se legyen programom munka után. Eddig vagy igyekeztem nem programokat szervezni és sok mindent feláldozni a mindennapos edzés oltárán, vagy későn este mikor hazaértem még leálltam edzeni, ahelyett, hogy az ágyam felé vettem volna az irányt és bevallom ez általában nem esett jól. Pont ezért nem szeretném azt, hogy a sport csak egy szükséges rossz legyen az életemben, hanem élvezni szeretném, örülni annak, hogy bizonyos estéken magammal, az egészségemmel és nem utolsó sorban a lelkemmel foglalkozhassak, mert nekem bizony a sport bizony jót tesz a lelkemnek. Feltölt, örömöt okoz, kikapcsol!

Nem fogom tehát 60 nap alatt befejezni a programot, de végig fogom csinálni, edzek minden nap, amikor munka után nincs más dolgom és hazafelé vehetem az irányt!


Borban pácolt póréhagymás-cukkinis csirkemell, basmati rizzsel




Ismét improvizáltam és isteni lett! Soha nem szoktam már létező recepteket egy az egyben megfőzni, mert vagy nem tetszik benne valamelyik alapanyag vagy eljárás, vagy nem ehetek bizonyos hozzávalókat, amik az eredeti recept(ek)ben vannak, esetleg nincs itthon és a boltban sem kaptam a megfelelő hozzávalót. Hát ez a recept is ilyenformán született.

Hozzávalók

A húshoz:

  • 4 nagy szelet csirkemell
  • olívaolaj
  • csirkefűszer
  • bors
  • 1,5-2 dl rosé (fehér borral is biztos finom!)
  • 2db saláta cukkini
  • 1 póréhagyma
  • 1-2 kanál teljes kiőrlésű liszt (fehér liszt is tökéletes, aki eheti)
  • 2 ek tejföl
 2 csomag (2x125g) basmati rizs


A húst befűszerezem. Az olívaolajat a bor felével összekeverem és a húsokat 2-3 órára beleteszem pácolni. Ezután a húsok mindkét oldalát egy serpenyőben fehérre sütöm abban az olajos lében, amiben korábban pácoltam őket, majd alacsony lángon fedő alatt puhára párolom. Amikor megpuhultak, kiszedem egy tányérra őket és az időközben megtisztított és karikára vágott cukkiniket és póréhagymát  a serpenyőbe rakom, ráöntöm a bor másik felét és egy picit megsózom. 5-10 perc párolás elég neki, nem kell, hogy a zöldségek teljesen puhák legyenek és a cukkini szétmáljon. 1-2 kanál lisztet apránként beleszitálok, annak függvényében, hogy mennyi lisztet vesz fel. A zöldség alatti lé ne sűrűsödjön be és legyen  túlságosan darabos. Legvégül rakok bele 2 ek tejfölt. 
Kifőzöm a rizs és egy tk vajjal vagy margarinnal összekeverem, ha kell megsózom. Vajat azért szeretek rakni bele, mert így ha nem frissen fogyasztom, hanem másnapra főzök, nem fog összeállni a rizs.








Jó étvágyat hozzá!

2014. november 4., kedd

Tökmagos pogi

Imádom itt a pékségben a tökmagos kockát, de mivel fehér lisztből készül, ezért az nálam kizárva, viszont az ízélményről nem voltam hajlandó lemondani, így hát megalkottam az IR diétába is könnyedén beilleszthető pogácsát.

Hozzávalók:
  • 35dkg teljeskiőrlésű búzaliszt
  • 7dkg graham liszt
  • 1 tojás
  • 16dkg vaj
  • 160ml tejföl
  • 2dkg élesztő
  • 7dkg tökmag
  • 1ek só
  • 1 tojás a kenéshez

A hozzávalókat egy tálba összegyúrtam, majd hagytam a tésztát duplájára kelni. Miután megkelt, egy lisztezett felületre borítom a tésztát és kb 3cm vastagra nyújtom a tésztát. A pogácsákat pohárral szaggattam ki, mert szerintem a tökmagos pogácsa úgy gusztusos, ha egy kicsit nagyobb, mint a hagyományos sajtos pogik. Sütőpapírral kibélelt tepsibe tettem, 20percet hagytam még a tepsiben kelni majd egy felvert tojással lekentem a tetejüket és mehettek a már előmelegített sütőbe, 180fokon sülni.

Nekem ebből az adagból 18db pogácsa lett, egyenként 20g CH és 193kcal.






Citromos-kókuszos keksz zabpehellyel

Egy nagyon könnyen elkészíthető, de egyáltalán nem szokványos ízvilágú kekszet hoztam nektek.
Inzulin diétába beillesztve 

Hozzávalók:
  • 20dkg margarin
  • 12dkg xilit (ledarálva porcukonak)
  • 8dkg kókuszreszelék
  • 2dkg zabkorpa
  • 3dkg zabpehely
  • 5g sütőpor
  • 20dkg teljeskiőrlésű liszt
  • 1,5 citrom leve
  • 2 citrom reszelt héja

Elkészítése:
Az olvasztott margarint a xilittel jól elkeverem, majd a többi hozzávalót is hozzákeverem. Pici gombócokat gyúrtam és ellapogattam őket.

Előmelegített sütőben 180fokon sütöttem, kb 15 percig (de a sütési idő szerintem nagyban sütő függvénye!)


Nekem 18db lett belőle.
1db 12,3g CH és 171kcal.


Gesztenyés palacsinta


Hozzávalók:

A palacsintához:

  • 1 tojás
  • 10dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
  • 5dkg zabliszt
  • 5dkg fehér búzaliszt
  • 1,5dl tej
  • 2,5dl víz
  • 1tk olaj
  • 1tk xilit

A töltelékhez:
  • 250g cukormentes gesztenyepüré (Maroni)
  • 2dl habtejszín
  • 1tk rumaroma
A töltelékhez a habtejszínt felverem, a majd a felolvasztott gesztenyepürét és a rumaromát óvatosan összekeverem, h a tejszínhab ne törjön össze.

Tejszínes kalács


Egy kis édesre vágytam reggeli gyanánt, kicsit másra mint a kenyér a mindenféle felvágottal, kencével, tojással virslivel és még sorolhatnám. Egy finom kalácsra, vajjal és egy bögre teával.
Ez a kalács a felhasznált lisztekből kiindulva soha nem lesz olyan pihe-puha, mint amit a boltban árulnak foszlós kalács néven, viszont sokkal egészségesebb, egy szelettől is jól lakik az ember, nem éhes tőle egy óra múlva és még 4-5 napig is simán eláll, anélkül, hogy az élvezeti értéke bármit is romlana.

Hozzávalók:
  • 22dkg teljes kiőrlésű búzaliszt (én Nagyi titkát használtam)
  • 20dkg graham liszt
  • 18dkg tönköly fehérliszt
  • 8dkg xilit
  • 3dkg élesztő
  • 2dl habtejszín
  • 2dl tej
  • 1 tojás
  • 1tk sikér
  • +1 tojás a kenéshez

A keverőtálba beletettem az összes hozzávalót és a géppel jól kidagasztottam a tésztát, majd kelesztőtálban szépen megkelesztettem. Mikor megkelt egy lisztezett felületre kiborítom a tésztát, 3 egyenlő részre osztom a tésztát és mindegyikből rudat sodrok, majd pedig összefonom őket. Sütőpapírral kibélelt tepsibe tettem és hagytam újra megkelni a tésztát. A sütőt közben előmelegítettem (gázsütőben 4-es fokozatra, szerintem ez villanysütőben kb 180 fok). Mielőtt beraktam a kalácsot a sütőbe megkentem felvert tojással.
Sütési idő kb 1 óra.

Kb. 20 szelet kalács jön ki belőle.

1 szelet 24g CH és 166kcal