10km, avagy a futás tényleg fejben dől el

Mivel a hétvégén esküvőre megyünk, így úgy gondoltam, hogy nem kellene szombat reggel futni a 10km-t, mert estére nem fogják bírni a lábaim a táncot, de vasárnapra sem kellene hagyni, mert ki tudja meddig mulatunk és akkor bizony vasárnap este inkább az ágyat fogom kívánni, nem pedig a futást. Úgy döntöttem tehát, hogy felcserélem a hétvégi két edzést, és lefutom a hosszút péntek délután. 

Sokszor eszembe jutott napközben, hogy hogyan is fogom tudni lefutni ezt a nem kevés km-t, fogják-e bírni a lábaim, fogja-e bírni a tüdőm, mi lehet esetleg az, ami miatt nem fogom majd bírni. Izgultam és egy kicsit ideges is voltam, de ezzel együtt pedig nagyon vártam a kihívást, hogy ismét le tudom-e győzni saját magam, meddig tudom feszíteni a saját határaimat, túl tudok-e lépni a vélt vagy valós korlátaimon.

Amikor sétáltam ki a szigetre, próbáltam nyugtatni magam, hogy nem lesz semmi baj, meg tudom csinálni, 2km plusz a múlt hetihez képest, az már semmi, a múltkor is bírtam volna még futni. Aztán egyik pillanatról a másikra, valami hihetetlen nyugalom szállt meg és onnantól kezdve biztos voltam benne, hogy semmi nem akadályozhat meg abban, hogy megállás nélkül teljesítsem a távot. Egyszerűen az én kis agyam beállította magát, hogy ezt márpedig megcsináljuk, történjen bármi! Olyan megnyugtató volt ez a magabiztosság, amit tudtam, hogy senki nem vehet el tőlem, mint ahogy a sikert sem, amit majd a 10km vége jelent.

A hídon már nagyon fújt a szél és fáztam, alig vártam, hogy elkezdjek futni és egy kicsit kimelegedjek. Az első pár száz méter mindig lassan és nehezen megy, amíg a lábaim is bemelegednek, annak ellenére, hogy a futás előtti alapos bemelegítésre mindig nagy figyelmet fordítok. Ez alkalommal ez legalább az első km-ig tartott és egy kicsit el is voltam keseredve, hogy ha így kell végigfutnom az egészet, akkor ez a mai nem lesz egy örömfutás. Szerencsére a 2. km környékén már minden ment a régi kerékvágás szerint. Nem akartam már az elején nagyobb tempóra kapcsolni, mert féltem, hogy akkor nem fogom bírni a végét és csak szenvedés lesz az utolsó pár km. Az edzésterv is könnyű, jóleső futást írt elő, hát én ehhez tartottam magam és a távolsággal, nem pedig az idővel versenyeztem. 

Amikor lefutottam az első kört és az indulási ponthoz értem, furcsa volt, hogy nem állhatok meg, hanem ugyan azon az úton kell tovább futnom, ahol elkezdtem, pedig már lefutottam több mint 5km-t. Ez az "újrakezdés" viszont határozottan jobban esett, mint amikor elindultam. Elégedett voltam magammal, hogy nem érzem a fáradtságot, nem okoz már gondot egy szigetkör lefutása. Mentem hát tovább. A 7. km környékén néztem rá a telefonomra, hogy hol tarthatok már. Csak 3 van hátra. Elkezdtem mosolyogni és egy elmondhatatlan boldogság lett rajtam úrrá. Tudtam, hogy innen már semmi sem állíthat meg, nincs az az isten, hogy én innen akár fél lábon ugrálva is, ne teljesítsem a távot. Ekkortájt értem a Margit-híd lábánál lévő kis lejtőhöz, ami ugyan csak 15-20 lépés, de mégis akkora erőt és lökést adott, hogy úgy éreztem szuper erőm van és csak suhantam :). Az állatkertnél elővettem a telefonom az övtáskából és néztem, ahogy fogynak a méterek, és egyszer csak vége lett. 

Először fel sem fogtam igazán, nem gondolkodtam azon, hogy igen én ezt valóban megcsináltam, csak szerettem volna megörökíteni a pillanatot, csinálni egy célfotót. Nem vagyok egy "selfi"-zős valaki, de arra a pillanatra szerettem volna évek múlva is emlékezni. Így aztán, ugyan sokadik próbálkozásra, de sikerült egy valamennyire vállalható képet csinálni magamról. 

Nyújtottam egyet, aztán elindultam haza. Ekkor tudatosult bennem igazán, hogy mit is tettem. És azon gondolkodtam, hogy a futás tényleg fejben dől el, egy hosszú táv lefutása legalább is biztosan. Először az embernek fejben kell keményen elhatároznia, hogy igen is végrehajtja a kitűzött célt és őt ebben bizony semmi nem akadályozhatja meg. Ha ez megvan, onnantól már nagy baj nem lehet és biztos a siker!

Nekem is voltak futás közben rossz pillanataim, itt-ott szúrt a lábam, fájt a bokám, a csípőm, szúrt egy picit az oldalam, de ezek mind csak gyenge kifogások arra, hogy miért ne teljesítsük a távot és egyébként is hamar elmúlnak. Ilyenkor kell leginkább látni a célt magunk előtt, erősnek lenni és nem hagyni magunkat legyőzni, mert minket senki sem győzhet le! Mert engem senki sem győzhet le!

Követőim

Drága Olvasóim!

Tudom, hogy nem sokan vagytok, de pont ezért, annál többet jelentene nekem, ha bejelentkeznétek a blogba, mint rendszeres olvasóim, hogy tudjam, hogy ki az a pár ember, aki egyáltalán néha idetéved és olvassa amit írok, követi a fejlődésem, esetleg kipróbál egy-két receptet. Ha kommentáltok egy-két íráshoz, azért külön köszönet. Nagyon érdekelne, hogy ki mit gondol az itt folyó dolgokról, az építő kritikákat is nagyon szívesen várom!

Előre is hálás köszönet érte!

6km résztáv futásokkal

A mai futás előtt is izgatott voltam, hogy vajon a második 2 km-re előírt 200m élénk, 200m könnyű futást, hogyan fogom bírni. Találtam az út mellett egy jó kis utat, amiket bokrok és fák takarnak el két oldalról és lemértem GPS-sel, hogy kb mettől meddig tart a 200m. 

Péntek Enikő intervallum edzéseiből tudom, hogy az ilyen edzések bár könnyűnek tűnhetnek első hallásra, mert hát ki nem bírna lefutni 200m-t, még akkor is, ha előtte kocogott 2km-t. Nekem sem az első három 200m-rel volt a bajom, hanem az utolsókkal. 

Mindegyik élénk 200m-t szívvel-lélekkel és teljes erőbedobással csináltam, de a végén már azt éreztem, mint ha a combjaim helyén két nagy fatönk lenne és azokkal futnék. Láttam magam kívülről, ahogy a comb tövemtől a térdemig egy vastag fadarab van és hiába próbálok én szépen és gyorsan futni, azokkal bizony nem lehet. Nem lehettem egy szép látvány, de próbáltam csőlátásban csak előre a 200m-es táv végét figyelni, mert nem akartam az éppen arra sétáló emberek szánakozó tekintetével találkozni, hogy szegény, mit erőlködik, hát nem látja, hogy nem megy ez neki. 

A lényeg a lényeg, hogy megcsináltam, nem lazsáltam és ami a legmeglepőbb volt számomra, a harmadik 2 km-t sokkal gyorsabban teljesítettem mint az első 2km-t. Bizony van még hová fejlődnöm, de nem adom fel és küzdök tovább, tudom, hogy sikerülni fog, mind gyorsabbnak lenni, mind pedig a kitűzött távot teljesíteni!

Futás után végre volt még bennem annyi erő, hogy tudtam még egy 20 percet erősíteni. Egy kkis felülés, fekvőtámasz, comb és popsierősítés lábsúllyal. Szuper volt! Örültem, hogy végre már nem csak a futásra van erőm, mert ahogy az ma is kiderült a sprinteknél, bizony egy kis izmot még feltétlenül magamra kell szednem!

Elmélkedések

Amikor délután lassan autóztam lehúzott ablakkal a pesti felső rakparton, ahol egyébként reggelente gyakran futok, csak bambultam a tájat, az embereket. Annyira más volt minden, mintha reggelenként egy teljesen más világ lenne, valahogy reggelenként úgy érzem, hogy az az enyém. A járda, a korlát, a szemeteskukák, a padok, minden, amin és ami mellett elfutok. Reggelenként úgy érzem, hogy az az én utam, futnak vagy sétáltatnak ott kutyát mások is, de az akkor is az enyém, az én futópályám, és ők csak ideiglenesen használják.
Olyan ez, mint amikor az ember hazafelé sétál munkából, találkozik ugyan emberekkel, de akkor is meg van az az érzése, hogy az az ő útja, az ő jól bejáratott hazafelé útja, nem másé, és meg sem fordul a fejében, hogy lehet, hogy más is pont ugyan így érez, hogy az az ő útja és nem az enyém, én csak éppen arra jártam.
És délután ez teljesen más volt. Mások voltak a fények, mások voltak az illatok. Más emberek voltak ott. Idegen volt. Mintha sohasem jártam volna ott azelőtt.
De nem baj, mert tudom, hogy holnap reggel ismét az enyém lesz és senki másé!

3+2+2

Ez volt a mai penzum. 3km könnyű, 2km élénken, 2km könnyű. Előző nap kiszámoltam az Endomondo-val, hogy merre is lenne ideális futni, hogy a középső 2km-t olyan helyen fussam, hogy ne kelljen gyalogátkelővel, lépcsőkkel sem semmi mással foglalkoznom, éppen elég lesz azzal, hogy az élénk futás, valóban élénk legyen és jó részidőt fussak. Ez lett az eredmény:

Ha átlagot nézünk a mai futásomra (a felső 3 sor) akkor 7:05min/km-re jön ki a mai produkcióm.

Ma új cél fogalmazódott meg bennem. Holnaptól úgy szeretnék futni, hogy a könnyű futások is 7:00min/km alatt legyenek.

8km boldogság!

Reggel hatkor magamtól keltem, gondoltam akkor már letudom a futást, de szakadt az eső, úgyhogy visszafeküdtem aludni. Egy mini szundi után, mikor felkeltem, már hét ágra sütött a nap, de nem ment olyan könnyen a felkelés, pokolian szerettem volna még lustálkodni, de tudtam, hogy ha nem kelek fel, az egész napom elcsúszik és akkor a vasárnap délutáni pihire nem jut időm.

Soha nem fordult még ilyen elő, hogy mióta elkezdtem a nagy futkározást, ekkora erőt kelljen venni magamon, hogy kikeljek az ágyból és elinduljak. Felöltöztem, megcsináltam az italomat, bemelegítettem és már indulhatott is az eddig még soha nem futott táv. Ma már az új kulacsos övtáskámmal futottam és vittem magammal izotóniás italt is. Nem tudom, hogy annak köszönhető-e, hogy közben többször is ittam, de lefutottam életem eddigi leghosszabb távját. 

Az edzéstervben 8km könnyű, jóleső futás volt írva. Könnyű volt és pokolian jól esett! Az utolsó 2 km-en már nagyon melegen sütött a nap, ennek ellenére azt éreztem, hogy a világból ki tudnék futni.  Nem éreztem fáradtságot, viszont határtalan örömöt és boldogságot igen! Annyi endorfin szabadult fel bennem, hogy mikor hazaértem, örömömben majdnem elsírtam magam, tele voltam energiával és egy kicsit talán meg is nyugodtam, hogy egyáltalán nem leküzdhetetlen ez a táv. Szóval egyszerűen szuper volt!!! 

Miközben ezerrel sütött rám a nap az utolsó pár km-en, azon gondolkodtam, hogy vajon milyen lesz majd nyáron a 25-30 fokos melegben futni. Biztos, hogy nem lesz könnyű, de sebaj, megcsinálom! Ha másnak is megy, akkor nekem miért ne menne!

Az időm nyilván fog még javulni, de mivel könnyű és jóleső volt az előírás, ezért ehhez tartottam magam. Ma a távolságot és nem pedig az időt győztem le, ja és persze önmagamat! :)

Azok a fránya lépcsők

Mivel megszoktuk már, hogy hétköznap korán kelünk, ma is felkeltünk magunktól 1/4 7-kor. Így ha már ébren voltunk, úgy döntöttük, hogy letudjuk a futást, mert még viszonylag hűvös az idő, aztán legfeljebb utána visszafekszünk még egy kicsit aludni. És milyen jó volt, hogy így tettünk! Viszonylag hűvösben futottunk és alvásból sem volt hiány. 

Azt gondoltam, hogy mit nekem 4km meg egy kis lépcsőzés, amikor a 6km sem jelent már különösebben nagy problémát. Hát egyáltalán nem tűnt könnyebbnek, mint a héten már lefutott 2 x 6km, de legalább picivel jobbat futottam mint korábban a 4km-eken. A lépcsőzéshez képest ez mégis csak szórakozásnak tűnt. 

Mivel nem találtam még normális edzéstervet arra, hogy hogyan is kell hatékonyan lépcsőzni, így egy korábban látott kis videóból merítettem ötletet. 3x futottam fel az 5.-re egyesével és 2x kettesével szedve a lépcsőfokokat. Minden alkalommal az utolsó két-három fordulónál szerettem volna, ha van még rajtam egy lyuk, ahol levegőhöz juthatok. Mire felértem már csak arra volt erőm, hogy a térdemen támaszkodjak és levegőhöz jussak. De megcsináltam! Az utolsó kör után mikor bejöttem a lakásba, csak arra volt erőm, hogy lerogyjak a szoba közepére és kiterüljek, mert annyira remegett a lábam és a szívem is ezerrel kalapált.

Ma nem feltétlenül sikerült rápihenni a holnap rám váró 8km-re, mert a 2. alvás után :), elmentünk elintézni a havi nagy bevásárlást és shoppingolunk egy kicsit a Dechatlonban is. Vettünk nekem még egy-két futóruhát, kaptam egy kulacsos övtáskát és izotóniás italt is, mert a hosszú távú futások és a meleg miatt már bizony muszáj inni futás közben is. Holnap jövök a beszámolóval, 8km, ivós futás és az új ruhám tesztje után!

6km-ek

A hétfői pihenőnap után kedden és ma 6km volt a kitűzött táv. Hétfőn sikerült majdnem 2 és fél perccel megjavítani az egy héttel ezelőtti eredményemet, aminek már csak azért is nagyon örültem, mert nem éreztem, hogy olyan jól ment volna a futás, ellentétben a mai nappal. Ma csak úgy suhantam, sokkal könnyebb volt futás, azt gondoltam, hogy sokkal jobb időt fogok futni, de nem :( Fél perccel rosszabb időt futottam, mint kedden és ettől nagyon szomorú voltam. Hála égnek ez az érzés nem tartott sokáig, mert mikor felértem a lakásba, hallottam, hogy szól a zene a laptopról. Az én drága férjem, mielőtt elment dolgozni, beállított egy válogatást 3 órányi szerelmes szám egyvelegével :). Imádom!

Mivel ma csak az enyém a lakás, így csak magammal illetve a futással kell foglalkozom. Végre utána tudok olvasni mindenféle hasznos dolognak, kiegészítő edzéseknek, táplálkozásnak, tippeknek, felkészülési módszereknek és mindennek, ami ahhoz kell, hogy tényleg alaposan fel tudjak készülni a szeptemberi megmérettetésre.

Én magam sem gondoltam, hogy ez majd ennyire a mániámmá válik, hogy ha van egy kis szabadidőm, mindig kutatok valami után, ami a futással kapcsolatos, hogy reggel eszem ágában sincs nem felkelni, akármilyen fáradt is vagyok vagy akármilyen ronda is legyen a idő. Lassan tényleg elmondhatom, hogy ezzel kelek, ezzel fekszem, de nem baj! Régen nem éreztem már, hogy valami ennyire lekötne és ez jó érzés! Csinálom szívvel-lélekkel és remélem meg lesz az eredménye.

5+2, vagyis életem első futóversenye

Igen, bizony ezen is túl vagyok! Ha valaki nekem fél évvel ezelőtt azt mondja, hogy ma teljesítem életem első futóversenyét, valószínűleg, kinevettem volna. Aztán a sors úgy alakította az életemet, hogy mégis.

A tegnapi lánybúcsún, igyekeztem szolidan mulatozni, tudván, h ma nem lehetek fáradt és fejfájós, így néhány rozéfröccs és egy jó kis buli után éjfél után nem sokkal már itthon is voltam. 

Reggel időben kint akartam lenni a verseny helyszínén, hogy még legyen bőven időm a rajtszám átvételére és a bemelegítésre is. Úgy izgultam, mint anno egy-egy főiskolai vizsga előtt. Egész reggel alig szóltam pár szót, fájt a gyomrom, a kocsiból kiszállva szegény férjem pedig csak loholt utánam a cuccokkal, én pedig ezerrel vágtáztam a versenyirodához, hogy minél hamarabb megkapjam az induláshoz szükséges kis pakkomat. Egyébként ezúton is köszönöm neki a támogatást és, hogy ott volt velem, nagyon sokat jelentett! Miután feltettük a pólómra a rajtszámot, akkor realizáltam, hogy anyukám és a húgom születési dátuma van rajta! 5884, egy kicsit úgy éreztem, hogy ők is velem futnak :) Aztán bőven jutott idő a bemelegítésre, bambulásra. Az ember ilyenkor nézegeti a futótársait, megpróbálja felmérni az esélyeit. Szédületes, hogy milyen válogatott banda jött össze! Azt gondoltam eddig, hogy a szigeti futóktól nincs vegyesebb társaság. De van! Sokakról sütött, hogy ez biztosan nem az első versenyük már és az 5km-t a kisujjukból fogják kirázni. Voltak gyerekek, akik biztos vagyok benne, hogy még 10 évesek is alig lehettek, anyukák babakocsikkal, mozgássérültek, némák, túlsúlyosak, abszolút amatőrök amerikai tornacipőben és még napestig sorolhatnám miféle népség. De pont ez volt benne a szép! Öröm volt rájuk nézni!
Elhatároztam, hogy nem fogom elkövetni azt a hibát, amit egyébként szerintem sokan elkövetnek, hogy az elején túlhajtom magam és a végére nem marad erőm, hanem szépen beosztom, még ha ennek az is az ára, hogy az elején majd sokan lehagynak. Nem kevés ember futott el mellettem, és csak abban reménykedtem, ami egyébként a verseny előtt a legnagyobb parám volt, hogy csak nehogy utolsónak, a tömeg végén kullogva érjek be a célba. Ez a félelmem akkor szállt el, amikor a Széchenyi fürdő előtt lévő forduló után láttam az embertömeget, és megállapítottam, hogy biztosan a mezőny első felével futok, úgyhogy innen már nagy baj nem lehet. Nagyjából ilyenkor - valószínűleg azért, mert megnyugodtam egy kicsit - realiztálam, hogy nem szól a zene a fülemben, és ki tudja, hogy mióta futok már így és én észre sem vettem, annyira át voltam szellemülve és csak koncentráltam. Koncentráltam arra, hogy ne fussak túl gyorsan, de ne is túl lassan, figyeljek a légzésemre, nehogy elkezdjen szúrni az oldalam, de legfőképp arra koncentráltam, hogy  kinézzek magamnak valakit, aki nagyjából az én tempómban vagy annál egy picit jobban fut, aki a támaszom lehet, hogy ne lassuljak le nagyon. Egyszer csak észrevettem egy nem kis darab lányt, aki szépen lassan, de mégis elfutott mellettem. Testalkatához képest, és ezt most nem bántásból írom, tényleg jó tempót diktált és arra gondoltam, hogy ha ő bírja, akkor bizony nekem is bírnom kell, úgyhogy ő volt az én húzóerőm... egy darabig, mert a frissítő állomásnál kiállt cipőt kötni és többet már nem számíthattam rá. A verseny közben, csak azért, hogy nehogy már unalmas legyen, az eső is elkezdett esni, ami egyébként még jól is esett, bár utána nem volt valami kellemes a vizes pólóban futni. Időközben a telefonomról is eltűnt a km számláló, ami némi segítség volt addig, hogy mennyi van még hátra és hogy hogyan kell beosztani még a maradék távra az erőmet. De sebaj, tudtam, hogy melyik kanyar az, ahol már nagy baj nem lehet, mert ez a célba vezető utolsó szakasz. És igen, MEGCSINÁLTAM! Lefutottam és ismét megdöntöttem a saját egyéni csúcsomat 5km-en. 

Őszinte leszek, a célba beérvén még könnybe lábadt a szemem a boldogságtól! Büszke voltam és alig akartam elhinni, hogy megcsináltam!

Átvettem a vizet és a kis szatyrot, amit adtak a beérkezőknek, ittam pár kortyot, nyújtottam egy kicsit és mivel a mai penzum 7km volt, így a párom elvitte a kocsihoz a csomagokat, én pedig lekocogtam még a maradék 2 km-t. :) Szuper volt! Mindenkinek csak ajánlani tudom!

 

És ez bizony nem is a valós időm, mert a célba érkezés után még eltelt némi idő, mire le tudtam állítani az órát.

4km a Városligetben

A holnapi futóversenyre készülvén, ma úgy döntöttem, hogy egy kicsit ismerkedem a tereppel és a Városligetben futom le a mai előírt 4km-emet. Gyönyörű napsütés, a kedvenc zenéim és egy kis futás, nem is kell más!

A

A mai futás mellé még lépcsőzés volt előírva. Mivel holnap ugye verseny van, nem akartam nagyon kifárasztani magam, de azért megéreztem azt a pár perc lépcsőzést. Lementem a ház elé a Duna partra, ahol van egy kb 20 lépcsőfokból álló lépcső. Ezen futottam fel 10x egyesével és 10x kettesével szedve a lépcsőket.

Délután aztán egy kis házimunka, alvás és este indulhat az én drága barátnőm lánybúcsúja.

Tejszínes kalács mazsolával és aszalt áfonyával

Ennek a kalácsnak is az alapötlete Limarától származik, de nyilván egy kicsit a saját szám ízére formáltam.

Hozzávalók:

• 20 dkg tejszín (2 dl)
• 20 dkg tej (2 dl)
• 1 tojás
• csipet só
• 2 ek. burgonyapehely
• 3 ek. xilit
• 1 csomag vaníliás cukor
• 15 dkg sima liszt
•  15dkg tönköly fehér liszt
• 30dkg teljes kiőrlésű tönköly liszt
• 3 dkg élesztő

Minden hozzávalót belemérünk a keverőtálba és kidagasztjuk kézzel vagy géppel a tésztát, majd átrakjuk egy kelesztőtálba. Ha nincs ilyen tálad, az sem baj, hagyd a tésztát abban a tálban, amiben daasztottál és takard le egy konyharuhával. Szépen lassan szobahőmérsékleten hagyjuk a tésztát megkelni, ez kb egy órát fog igénybe venni.

 Vajazzunk ki egy tepsit.

Miután megkelt, kiborítjuk egy nyújtódeszkára vagy egy szilikon lapra - nekem ez utóbbi jobban bevált, kevésbé ragad rá a tészta - 4 kb. egy forma részre vágjuk és mindegyikből kis gombócot formázunk.
Egyesével kinyújtjuk őket, felcsavarjuk és belrakjuk a tepsibe.

 
Letakarjuk egy konyharuhával a tepsit és hagyjuk a tésztát ismét duplájára kelni.

Előmelegítjük a sütőt 180fokra (gázsütőnél ez kb.4-es fokozat), majd amikor megkelt a tészta, felvert tojással megkenjünk a tetejét és berakjuk sülni. Kb. 55 perc alatt készre sül. Ha még sok van a sütési időből hátra, de már túl sötétnek ítéljük a kalács tetejét, takarjuk le alufóliával, de ezt gyorsan tegyük, mert a sütő kihűl és a tésztánk összeesik.

Miután megsült a kalács, borítsuk ki egy rácsra, ne a formában hagyjuk kihűlni!

 

Isteni reggeli egy pohár hideg tejjel! ;)

Az eredeti receptet itt találjátok:

http://www.limarapeksege.hu/2008/12/hokkaido-kalcs-csokilencsvel-s-aszalt.html

A mai edzőm, Ivett

Ma új edzőt kaptam Ivett, mármint Ivett a hurrikán személyében. Itt Pestre csak erős szelet és egy kevés esőt hozott, de a reggeli futásnál Ivett feladta a leckét.
Az első 2km-en még szép és jó volt minden, amikor hátulról fújt, szó szerint szinte repültem, olyan könnyen és gyorsan futottam, de jól sejtettem ekkor, hogy lesz még ennek böjtje! Visszafelé széllel szemben úgy éreztem, hogy egy 50 kilós ellenállást kell tolnom és eközben még fojtogatnak is. A fejemet lehajtva és egy kicsit oldalra fordítva kellett futnom, hogy egyáltalán kapjak egy kis levegőt, mert különben tényleg nem kaptam levegőt. Na, de mit számít nekem egy kis Ivett, ugyan kihívásokkal, de a mai penzum is lefutva.

Mivel a következő edzés után lépcsőznöm kell majd, kipróbáltam, hogy milyen felfutni az 5.-re kettesével szedve a lépcsőfokokat. Hát köszi. Azt hiszem, hogy a szombati edzés cifra lesz, ugyanis ilyen tüdőkapacitással biztos nem fogok tudni túl sok időt a lépcsőkön való ugrálással és szaladgálással tölteni. Na, de majd meglátjuk.

Mert futni büszkeség, mert futni jó!

Beszélgettünk ma az egyik kolléganőmmel, akivel egyébként mindig sokat szoktunk beszélgetni az edzéseinkről és feltett ma nekem egy kérdést, amin őszintén szólva meglepődtem egy kicsit, de aztán gondolkodóba estem!

Amikor a szigeten (a Margit-szigeten) való futásról beszélgettünk, azt mondta, hogy ő is szívesen kipróbálná, de ő cikinek érezné. Mit?-kérdeztem. Hát, hogy ő még nem tud olyan jól futni, mit ott az emberek. 

Ezen őszintén szólva elmosolyodtam. 

Ezennel itt és most szeretném elmondani neki is (még egyszer) és mindenki másnak is, akinek amiatt vannak kétségei, hogy nem akar elkezdeni futni vagy csak emberek közé menni futni, mert ő még béna, lassan fut, nem bír túl sokat futni, piros lesz a feje és akkor, hogy néz ki és sorolhatnám még a közhelyeket. Azokat a közhelyeket, amik sokkal inkább kifogások arra, hogy felemeljük a fenekünket a kanapéról, felkeljünk egy órával korábban vagy munka után ne a tévé távirányítójáért nyúljunk, mikor hazaérünk, hanem a futócipőnkért, és kocogjunk egyet a szabadban.

Nem állítom azt, hogy az első pár alkalom mindenkinek jól fog esni, de éppen ezért kell a kezdő futóknak mindig rövid távval, pár perc futással kezdeniük, és kitartónak lenniük, hogy napról napra lássák a fejlődést, amikor már néhány perccel vagy néhány méterrel többet tudnak futni, mint ezlőző nap, vagy már nem kellett háromszor csak egyszer, vagy adja ég egyszer sem megállni. És akkor, amikor ötödszörre, hatodszorra, tizenötödszörre mennek le, már rutinná, megszokássá válik az egész és higgyétek el jönni fognak a sikerélmények, a jóleső érzés, hogy ma sem voltam lusta, sőt egy idő után már hiányozni fog a mozgás, ami után pedig mindig jön a szuper közérzet és ez mással nem pótolható, ezt az érzést, csak a sport tudja adni!

De térjünk vissza a szigeten való futásra és a kollegina kérdésére. Ha valaki kimegy a szigetre, azon kevés helyek egyikére, ahol Budapesten normális körülmények között lehet futni és eltölt egy kicsit hosszabb időt azzal, hogy megfigyeli a futókat, hogy arról már nem is beszéljek, ha mindezt futás/kocogás közben teszi, rá fog jönni, hogy futni márpedig nem szégyen! (Szégyellje magát az, aki a tévé előtt punnyad és chipset zabál és kifogásokat gyárt a lustasága palástolására, ahelyett, hogy mozogna, akár naponta vagy két naponta csak fél órát.)

Jó érzés látni, hogy az egészen pici gyerekektől kezdve, akik valószínűleg valamelyik sportegyesület lelkes tagjai, egészen a 60+-os korosztályig mindenki rója a km-eket, ki gyors gyaloglásban, ki lassan kocogva, ki könnyedén, ki gyorsan, ki rettenetes futótechnikával (de ez mit sem számít, a lényeg, hogy megy és csinálja), ki soványan, ki kevesebb vagy több plusz kilóval, de mennek és csinálják. Csinálják azért, hogy egészségesek legyenek, hogy kieresszék a mindennapi felgyülemlett stresszt, hogy lefogyjanak vagy bármi másért, nem ez a lényeg. De mennek, csinálják, küzdenek és nem adják fel!

Mert futni jó!!! :)

ford. - A legnehezebb rész, hogy kisétálsz az ajtón.

Az első 6km-em

Már majdnem eltelt a nap fele és én még csak most kezdem magam jól érezni. Annyira fáradt voltam a futás után, hogy még örülni és büszkének lenni sem volt erőm.

Néhány héttel ezelőtt azt gondoltam, hogy  egy szigetkört lefutni megállás nélkül viszonylag jó idővel, milyen nagy dolog lenne. Amikor elkezdtem a futást, már 2-3 km is soknak számított, ha megállás nélkül végig tudtam csinálni.

Ma pedig már itt vagyok a 18 hetes félmaratoni felkészítő első napján és kipipálhatom a mai adagot. Életem első 6 km-ét.
Az óracsörgés előtt kicsivel, már 1/4 6kor magamtól ébredtem. Lelkes voltam, izgatott, hogy hogyan fogom bírni, de mindeközben nagyon vártam az újabb kihívást.
Jó néhány holtponttal és időnként a kérdéssel, hogy "miért is csinálom én ezt most?" a hátam mögött, örülök, hogy megcsináltam, hogy ma is közelebb kerültem a célomhoz. Ahhoz a kitűzött célhoz, amihez hasonlót még sohasem tűztem ki magam elé, és amit ha csak rajtam múlik, bizony el fogok érni, bármi áron! Minden holtpontnál és kérdőjelnél tudtam, hogy ez csak másodpercek kérdése és el fog tűnni. És így is lett! Megcsináltam, lefutottam! Én, csak én egyedül, saját akaratomból, saját elszántságomból!

Sokkal rosszabb időt futottam, mint szerettem volna, de azt gondolom, hogy egyelőre most még a távnak kell örülnöm, aztán az időm is javulni fog majd idővel, végül is van még idő szeptember 14-ig. Szóval minden porcikám fáradt, sajog, és alig várom, hogy lehajtsam a fejem a párnámra egy kiadós alvás reményében, de mind emelett boldog is vagyok és ez az érzés most leírhatatlan.

"Minnél többet futok, annál inkább szeretem a testem. Nem azért mert tökéletes, egyáltalán nem, hanem mert minden megtett km azt bizonyítja, hogy sokkal többre vagyok képes annál, amit valaha is elképzeltem!"

 

Kínai tészta

Van a kínai éttermekben egy kedvenc kajám, igazság szerint valami hasonlót szerettem volna készíteni, aminek az lett az eredménye, hogy kicsit sem hasonlít az ottanira, de azért ízre szerintem finom lett!


Hozzávalók 4 személyre:

• 30dkg csirkemell
• 1 fej vöröshagyma
• 1 fej lilahagyma
• 1 nagyobb sárgarépa
• fagyasztott zöldbab
• szójaszósz
• chiliszósz
• olívaolaj
• 1 tasak kínai pirított csirke alappor
• 30dkg rizstészta

 Elkészítés:

A csirkemellet apróra felkockázom. A sárgarépát megtisztítom és a nagylyukú sajtreszelőn lereszelem. A hagymákat megpucolom és felkarikázom.

Az olajat felhevítem a teflonban, belerakom a hagymát, a csirkét, megvárom amíg kifehéredik és rakok rá fedőt. Kb. 5 perc főzés után belerakom a zöldbabot, rakok rá kb 4-5 kanál chiliszószt és ugyanennyi szójaszószt, és fedő alatt tovább párolom. A port elkeverem 3dl vízben. Amikor már minden alapanyag majdnem puha belerakom a sárgarépát és a tésztát és felöntöm a por alaplével és öntök hozzá még kb. 6dl vizet, majd fedő alatt pár percet párolom, hogy a tészta a gőzben egy kicsit megpuhuljon, hogy rendesen össze lehessen keverni a többi alapanyaggal. Rakunk hozzá még 2-3 kanál chili és kb. 0,5-1dl szójaszószt (ízlés szerint). Ha a tészta magába szívta a vizet és esetleg még nem elég puha, nyugodtam öntsünk hozzá még vizet.

Gombás-póréhagymás-tejszínes csirke barnarizzsel

Hozzávalók (4 személynek): 

• 40dkg csiperke gomba
• 1 szál póréhagyma
• 30dkg csirkemell
• 2 x 2dl 20%-os főzőtejszín
• 2dl tej
• 1 csomag Knorr sajtszósz
• só, bors, vegeta csirkefűszer
• petrezselyem
• margarin/olívaolaj
• kb. 2,5-3dl barnarizs

Elkészítés:

A gombát megtisztítom és vékonyra felszeletelem, a csirkemellet apró kockákra vágom, a póréhagymát szintén felkarikázom. 

Közben a rizs felteszem főni kétszeres mennyiségű vízzel, rakok bele sót és vegetát. Miután a víz felfőtt, leveszem takarékra és rakok rá fedőt. Ez a rizs sokkal lassabban fő meg, mint a hagyományos rizs, kb. 40-45 perc.

Kb. 3 evőkanál margarinon vagy olívaolajat felmelegítek a teflonban, majd belerakom a gombát, pici sóval és borssal megsózom, majd fedő alatt puhára párolom. Ha megpuhult, beleteszem a csirkét, megvárom amíg kifehéredik, szórok rá egy pici csirkefűszert is ismét fedő alatt párolom kb. 10 perce, majd belerakom a póréhagymát és még 5 percet főzöm. Közben a tejszínt a tejjel és a sajtszósszal összekeverem, majd ráöntöm a húsra és felfőzöm a szószt. A végén megszórom petrezselyemmel.

 

Jó étvágyat!

Szigetkör

Vasárnap reggel lévén mikor felébredtem a párkányon csak úgy kopogott az eső, így megállapítottam, hogy jobb, ha még szundikálok egy kicsit és aztán indulok futni, hátha addigra eláll. Így is lett! 

Kisétáltunk a szigetre, de mivel éppen akkor állt el az eső, így futók csak éppen lézengtek a szigeten. Bemelegítettünk, aztán hajrá! Az első km után megállapítottam, hogy sikerült rendesen túlöltöznöm és a széldzseki már igazán nem kellett volna, de mivel feltett szándékom volt, hogy megjavítom az egy hónappal ezelőtti időmet, így nem állhattam meg levenni. Ennek az lett az eredménye, hogy az utolsó km-eken már ömlött rólam a víz annyira melegem volt és a fejem a szokásosnál is jobban lángolt, és ez nagyon nem könnyítette meg a helyzetemet. Őszintén bevallom, bizony sokszor csak egy hajszál választott el attól, hogy megálljak, különben elájulok, de összeszorítottam a fogam és belehúztam, hogy minél hamarabb túlessek rajta és végre levegyem a dszekimet. 

A lényeg a lényeg, hogy sikerült! Új sziget csúcsot futottam!

Hétvégi főzőcske

Én nem szeretek hétköznap esténként hazamenni és főzőcskézni este 9-ig 10-ig, ahelyett, hogy pihennék, olvasgatnék vagy bármi mást csinálnék. Igyekszem vasárnap mindig megfőzni előre csütörtökig, kenyeret sütni, hogy ne a boltit kelljen enni.

A mostani főzés nem vett el túl sok időt, szerintem max 2-3 óra volt.

Főztem 2-2 napra gombás-póréhagymás-tejszínes csirkemellet barnarizzsel és egy kis kínait, plusz sütöttem kalácsot, hogy reggeire is legyen mit ennünk.

A recepteket is nemsokára felrakom a blogra.

Futás esőben

Korábban sosem értettem azokat, akik esőben, hóban, mínuszban futkároznak. Mindig azon gondolkodtam, hogy nem létezik, hogy ez tényleg jól esik nekik, csurom vizesen vagy a hidegben, a csúszós utakon futkározni. Mi ebben az élvezet.

Ma reggel mikor felkeltem, hogy megyek futni, jött egy megérzés, hogy ki kellene nézni az ablakon, mert szerintem esik az eső. Őszintén bevallom leültem az ágy szélére és erősen elgondolkodtam azon, hogy valóban akarok-e én reggel hatkor az esőben futkározni. Végül arra jutottam, hogy ha most egy kis eső miatt nem megyek, akkor később is mindig fogok majd találni valami ostoba kifogást, hogy miért ne menjek. Jön a nyár, meg a hőség, nem foghatom majd mindig az időjárásra, így hát megráztam magam és elindultam és ez lett belőle:

... és őszintén jól is esett, a végére még a nap is kisütött. Örülök, hogy erőt vettem magamon és nem az ágy  és a lustaságom győzött.

Futás után még erősítettem még egy kicsit.

Felraktam egy lábsúlyt, aztán hajrá:

• 10 kitörés +10kitörés 3 rugózással + 10 kitörés/láb
• ülve hátsó kéztámaszban láb nyújtva -10 láb mellkashoz húzás, 10 mellkashoz húzás majd oldalra nyújtás/ láb - 2 sorozat
• oldalfekvésben alsó láb hajlítva, felső nyújtva - 20 lábemelés/láb
• oldalfekvésben mindkét láb hajlítva, nyit-zár 20x/láb
• oldalfekvésben mindkét láb hajlítva, felső előre kinyújt 20x/láb
• hanyatt fekvésben lábak nyújtva a magasban 20 nyit-zár, 10 nyit zár 3 rugóval nyitáskor, 20 nyit-zár

Boros faládából tároló

Karácsonykor a cégnél vettünk ajándékba borokat a partnereknek, amiket ilyen dobozokban kaptunk, hogy könnyebben szállíthatóak legyenek:

Láttam fantáziát benne, de még nem tudtam pontosan, hogy mi lesz belőle. Eltelt néhány hónap aztán a szükség úgy hozta, hogy a a súlyzóimat, lábsúlyokat nem nagyon tudtam hová tenni és akkor jött a brilliáns ötlet!

Vettem fehér temperát  és lakkot (rendes lakkot, amivel egyébként otthon a kerítést is festjük), szalvétát és nekiláttunk. Lecsiszoltuk a dobozt, lefestettük vastagon fehér temperával, egyrészt, hogy ne nagyon látszódjon a beleégetett felirat, másrészt, hogy szépen mutasson rajta a szalvéta.

A szalvétának csak a legfelső rétegére van szükségünk. A lakkal átkentünk egy oldalt és azt az egy réteg szalvétát szépen rásimítottuk a dobozra, majd így tovább az összes oldalát és a tetejét. Ez bizony két emberes munka! Mikor kész, fejjel lefelé fordítottam a dobozt, lekentem lakkal az alját is, majd hagytam száradni. Mivel ez rendes lakk és nem pedig ragasztólakk, amit a hobby boltban lehet kapni, ennek bizony kell egy 12 óra száradás. Másnap átkentem lakkal a belsejét, harmadnap pedig még egy réteg lakkot kentem az oldalaira és a tetejére. Mivel ennek a lakknak nagyon erős szaga van, hagytuk az erkélyen egy hetet szellőzni. 

Ugyan ezt persze meg lehet csinálni ragasztó lakkal is, de azzal valamivel nehezebb dolgozni, mert nagyon hamar szárad, ami ekkora felületnél nem szerencsés és nem is lesz a végén ilyen szép fényes a doboz.

Azóta a fehéret a súlyzóknak, a tulipánost gyógyszeres doboznak használom azóta.

3perc 4km-en

A ma reggeli kelés igazán nem esett jól. Nagyon szerettem volna inkább ágyban maradni és aludni még egy órácskát, de hát a célok, azok célok és bizony küzdeni kell értük, nem adhatjuk fel már az elején, az első nehézség után.

Szóval amilyen nehezen és kedvetlenül indult az egész, olyan jól esett a végére a futás. Ma már megpróbáltam nem csak a km-ekkel küzdeni, de az idővel is, és egy kicsit nagyobb tempóra kapcsoltam a második 2 km-en. Nem is volt olyan rossz, de azért most érzem a lábam és futás után sem kívántam a szokásos kis erősítést :).

De mit sem számít, amikor megjavítottam a saját időm 3 perccel 4km-en!!! :)

05.06. (kedd)

05.03. (szombat)

Rozsos-tönkölykorpás magos kenyér

 Először is fontos azt letisztázni, már csak a szerzői jogok miatt is, hogy a kenyerek receptjeit, amiket sütök és itt a blogon megjelennek, Limara oldaláról származnak. Mivel ő nagyon sok fehérlisztet használ és én szeretném egy kicsit egészségesebbé tenni a recepteket, mindig módosítok rajta!

Tehát a hozzávalók:

• 200 g kenyérliszt
• 200g teljes kiőrlésű tönkönyliszt
• 100 g tk. rozsliszt
• 2 ek. tönkölykorpa
• 1,5 tk. só
• 2 ek. olaj
• 25 dkg öregtészta
• 1-1 tk magkeverék (lenmag, szezámmag, tökmag, napraforgó)
• 3 dl+2 ek. víz
• 1 dkg friss élesztő 

Az öregtészta receptje, én ezt is fele-fele arányban teljes kiőrlésű és sima liszttel szoktam csinálni:

• 3 dl langyos víz
• csipet só
• 50 dkg liszt
• 1 ek. olaj
• 1 tk. cukor
• 1 dkg friss élesztő

Gépben 20 percig dagasztatom, majd hagyom, hogy alaposan túlkeljen. Nyáron az üsttel együtt beteszem a hűtőbe 10-12 órára, ilyenkor hűvösebb időben maradhat a gépben egész éjszakára. Másnap bekapcsolom a gépet, de csak addig, míg gombóccá gyűri a tésztát. Tálba teszem, letakarva hűtőbe tárolom, akár 1 hétig, 10 napig is felhasználható. Ekkora adag öregtésztából legalább 2-3 kenyeret lehet sütni, úh nyugodtam lehet felezni az adagokat, ha valaki nem szeretne ennyi kenyeret sütni vagy nem tudná felhasználni 10 napon belül. 

Én a kenyereket mindig a kis csoda masinámmal dagasztom ki:

A tálba belerakom a hozzávalókat és 5-10 percig egyes fokozaton dagasztom, majd átrakom egy kelesztőtálba és szobahőmérsékleten duplájára kelesztem a tésztát. Miután megkelt, kiborítom a nyújtódeszkára és vekni formázok belőle (segítség a link alatt):

http://www.limarapeksege.hu/2010/06/vekni-formazasa.html

Belerakom egy tepsibe (jénaiban nem szerencsés rozsos  kenyeret sütni, mert elveszti a formáját és szétlapul a sütés során. Húzok rá egy zacskót és ismét hagyom a duplájára kelni.

A kelesztés vége előtt 5 perccel bevagdosom a kenyér tetejét.

 Közben előmelegítem a sütőt 220fokra és egy kis lábasban forró vizek rakok a sütő aljára, hogy a sütő jó gőzös legyen.

Mielőtt berakom a kenyeret a sütőbe, jó alaposan bespiccelem vízzel:

10 percig sütöm 220 fokon, majd leveszem a sütőt 200fokra és még 50 percet sütöm. Ajánlatos ilyenkor egy órát beállítani, hogy nehogy elfeledkezzünk az időről! Ha lejárt az idő, kiveszem a kenyeret a sütőből, kiborítom egy rácsra, ismét jól körbespriccelem és hagyom kihűlni!

Ha a kenyeret késő délután/este sütitek, egyszerűen csak terítsétek le egy konyharuhával és reggelig maradhat a konyhaasztalon, semmi baja nem lesz, nem fog kiszáradni, jó ropogós marad!

 Az eredeti receptet itt találjátok:

 http://www.limarapeksege.hu/2013/07/rozslisztes-tonkolykorpas-magvas-kenyer.html

Öregtészta Limarától:

http://www.limarapeksege.hu/2008/11/regtszta-tulajdonkppen-vletlennek.html

Bogrács gulyás

A hosszú hétvégén otthon voltunk a szüleimnél vidéken és így esett meg velem, hogy elkészítetten életem első bogrács gulyását, ami nem mellesleg istenien sikerült!

Dokumentáltam is serényen, hogy ha valóban jól sikerül, akkor le tudjam nektek írni, hogyan is készül egy jó gulyás és hozzá friss házi kenyér, desszertnek egy kis kürtős kalács (utóbbiakat egy külön bejegyzésben írom majd le).

A végeredmény:

 

 

Hozzávalók a bográcshoz:

• 1,5kg sertés comb és oldalas vegyesen
• 3 fej közepes hagyma
• pirosarany
• gulyáskrém
• piros paprika
• só, bors
• krumpli
• zellerlevél és petrezselyem
• víz 

Elkészítés:

A hagymát megpucoljuk, felkockázzuk. A borgrácsba, amikor már a tűz egy kicsit már leégett rakunk két fakanálnyi zsír és a hagymát üvegesre pirítjuk, majd rakunk bele pirosaranyat, gulyáskrémet, paprikát, borsot és sűrűn kevergetjük, amíg szép sötét piros nem lesz az alapunk:

Majd hozzáadjuk a feldarabolt húst, főzzük addig, a hagymás alap teljesen szét nem fő  és sűrű egy kicsit "krémes" állaga nem lesz, majd felöntjük vízzel (kb. 1,5l, ezt egy ásványvizes flakonban már az elején odakészíthetjük magunk mellé) és rakunk bele vegetát:

 Zellerlevélből és petrezselyemből "csutakot" készítünk és ezt is belerakjuk a levesbe:

Főzzük, főzzük, időközben kevergetjük, nehogy leégjen, amíg a hús meg nem puhul. Közben folyamatosan figyelünk a tűzre is!

Ha megpuhult a hús belerakjuk a megpucolt, felkockázott krumplit. Ilyenkor öntünk még hozzá vizet, hogy jól ellepje. Ha ismét felfőtt, megkóstoljuk, hogy kell-e még bele fűszer. Ha a krumpli megpuhult, már tálalhatjuk is!

Jó étvágyat!