2014. május 5., hétfő

Rozsos-tönkölykorpás magos kenyér

 Először is fontos azt letisztázni, már csak a szerzői jogok miatt is, hogy a kenyerek receptjeit, amiket sütök és itt a blogon megjelennek, Limara oldaláról származnak. Mivel ő nagyon sok fehérlisztet használ és én szeretném egy kicsit egészségesebbé tenni a recepteket, mindig módosítok rajta!



Tehát a hozzávalók:
  • 200 g kenyérliszt
  • 200g teljes kiőrlésű tönkönyliszt
  • 100 g tk. rozsliszt
  • 2 ek. tönkölykorpa
  • 1,5 tk. só
  • 2 ek. olaj
  • 25 dkg öregtészta
  • 1-1 tk magkeverék (lenmag, szezámmag, tökmag, napraforgó)
  • 3 dl+2 ek. víz
  • 1 dkg friss élesztő 

Az öregtészta receptje, én ezt is fele-fele arányban teljes kiőrlésű és sima liszttel szoktam csinálni:

  • 3 dl langyos víz
  • csipet só
  • 50 dkg liszt
  • 1 ek. olaj
  • 1 tk. cukor
  • 1 dkg friss élesztő
Gépben 20 percig dagasztatom, majd hagyom, hogy alaposan túlkeljen. Nyáron az üsttel együtt beteszem a hűtőbe 10-12 órára, ilyenkor hűvösebb időben maradhat a gépben egész éjszakára. Másnap bekapcsolom a gépet, de csak addig, míg gombóccá gyűri a tésztát. Tálba teszem, letakarva hűtőbe tárolom, akár 1 hétig, 10 napig is felhasználható. Ekkora adag öregtésztából legalább 2-3 kenyeret lehet sütni, úh nyugodtam lehet felezni az adagokat, ha valaki nem szeretne ennyi kenyeret sütni vagy nem tudná felhasználni 10 napon belül. 


Én a kenyereket mindig a kis csoda masinámmal dagasztom ki:



A tálba belerakom a hozzávalókat és 5-10 percig egyes fokozaton dagasztom, majd átrakom egy kelesztőtálba és szobahőmérsékleten duplájára kelesztem a tésztát. Miután megkelt, kiborítom a nyújtódeszkára és vekni formázok belőle (segítség a link alatt):

http://www.limarapeksege.hu/2010/06/vekni-formazasa.html



Belerakom egy tepsibe (jénaiban nem szerencsés rozsos  kenyeret sütni, mert elveszti a formáját és szétlapul a sütés során. Húzok rá egy zacskót és ismét hagyom a duplájára kelni.



A kelesztés vége előtt 5 perccel bevagdosom a kenyér tetejét.



 Közben előmelegítem a sütőt 220fokra és egy kis lábasban forró vizek rakok a sütő aljára, hogy a sütő jó gőzös legyen.

Mielőtt berakom a kenyeret a sütőbe, jó alaposan bespiccelem vízzel:



10 percig sütöm 220 fokon, majd leveszem a sütőt 200fokra és még 50 percet sütöm. Ajánlatos ilyenkor egy órát beállítani, hogy nehogy elfeledkezzünk az időről! Ha lejárt az idő, kiveszem a kenyeret a sütőből, kiborítom egy rácsra, ismét jól körbespriccelem és hagyom kihűlni!

Ha a kenyeret késő délután/este sütitek, egyszerűen csak terítsétek le egy konyharuhával és reggelig maradhat a konyhaasztalon, semmi baja nem lesz, nem fog kiszáradni, jó ropogós marad!



 Az eredeti receptet itt találjátok:

Öregtészta Limarától:




1 megjegyzés:

Névtelen írta...

:)