Tegnap este időben lefeküdtem, hogy a legkisebb esélyt se adjam meg annak, hogy reggel túl álmos legyek ahhoz, hogy felkeljek és elkezdjem életem eddigi talán legnagyobb kihívását, legalább is, ami a sportot illeti. 5.40-kor, amikor ébresztett a telefonom, már félig ébren voltam. Gyorsan kipattantam az ágyból, felvettem az edzős ruhám, de amikor kimentem a konyhába, hogy megcsináljam az innivalót az edzéshez, azon gondolkodtam, hogy miért is csinálom én ezt, kell ez nekem?
Aztán anélkül, hogy megválaszoltam volna és esetleg kifogásokat kerestem volna, elhessegettem a kisördögöt, aki megpróbált lebeszélni a reggel 3/4 6-os izzasztó ugra-bugráról. Ezáltal meg is volt az első sikerélményem! :)
Bemelegítettem és már indulhatott is a megmérettetés.
Az edzés első 2/3 része leginkább ugrálós feladatokból áll, sunyi módon a kart és a hasat is bevonva. Engem is meglepett, hogy a feladatok 80%-át végigcsináltam, csak néhányszor és rövid időre kellett megállnom. Azt azért be kell vallanom, hogy nem tudtam olyan sebességgel csinálni, mint ők videón, de becsülettel a saját tempómban, kihoztam a maximumot magamból. Jól esett közben a nyújtás a blokkok között, de ekkor tudatosodott bennem igazán, hogy mennyire gyenge is a hátam és nyújtott karral előrehajolni és megtartani magad 90fokban előredőlve 10-15másodpercig, bizony embert próbáló feladat, legalább is nekem most még az!
Aztán jött a 3. harmad, teli olyan feladatokkal, ahol ez az alapállás:
Innen aztán jöhet a fekvőtámasz, a jobbra-balra tenyér mellé ugrás, a guggolásba ugrás, a "hegymászás". Ezek után a "síugrás" már könnyed kis mókának tűnt.
Őszintén bevallom, hogy az utolsó harmad gyakorlatait kb. 50%-ban tudtam teljesíteni, sem tempóban, sem mennyiségben nem bírtam őket követni, de így is bizton állíthatom, hogy kihoztam magamból a maximumot. A végén már minden porcikám sajgott, szakadt rólam a víz, de valami mégis hajtott. Hajtott, hogy ne álljak meg, hogy csináljam tovább, van ott még erő néhány ugrásra, meg kell próbálnom, csak egyet, aztán még egyet és aztán néha bizony térdre rogytam, de mindig felálltam és mentem tovább. És megcsináltam! Becsülettel végigküzdöttem, mert lássuk be ez küzdelem volt a javából.
Láttam és már tudom, hogy nagyon sokat kell még fejlődnöm, de készen állok, elszánt vagyok és tudom, hogy semmi nem tántoríthat el a célomtól, hogy végigcsináljam a 60 napos őrületet. :)
A mai nap mottója és tanulsága:
(Akik eseteg nem értenék egy kis szabad fordítás : "Lehet, hogy nem én vagyok a legerősebb, de süllyedjek el, ha nem próbálom kihozni magamból a maximumot!"
Az edzés óta eltelt már egy fél nap, de az izomláz nem várt 1-2 napot, ahogy szokott, itt van velem. Itt van velem mióta befejeztem az edzést, de nem baj, mert mégis örömmel tölt el! Jól esik a tudat, hogy legyőztem saját magam, a fizkai és szellemi korlátaimat és nem adom fel az első nehézség után!
Megnéztem azóta pár motivációs videót is, na nem mintha nem lenne elég motivációm, de ezek még inkább segítenek tovább menni és küzdeni!
Csak egy példa, de hátha valaki mást is motivál:
https://www.youtube.com/watch?v=OJzmb1KLWu0
