Valahogy nem éreztem azt, hogy nekem ez most olyan jól megy, az elején borzasztóan fájt a sípcsontom is, de bíztam benne, hogy elmúlik. Egy kicsit jobb lett a végére, de el nem múlt. Úgy voltam velem, hogy nem nézem az időt, a lényeg, hogy a táv legyen meg. Mikor hazaértem, csak megnéztem kíváncsiságból, hogy mennyire futottam rossz időt és láss csodát, eddigi legjobb 6km-et futottam.
Csináltam pár képet, hogy lássátok, milyen az a látvány ami miatt érdemes felkelni egy reggeli Duna-parti futásra:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése